
| „A magyar motorsport nálam mindig első helyen szerepel - akárcsak a Full-Gas csapat pilótái, ha versenyről van szó.” Lövey Ádám, SuperBike Magazin, főszerkesztő (2005) |
|
| „A kezdetek óta figyelemmel kísérem ezt a kezdeményezést, és nyugodtan mondhatom, hogy a Full-Gas Racing Team Magyarországon a maga nemében egyedülálló, és példaértékű. Egy baráti jellegű kezdeményezésből sikerült néhány rövid év alatt professzionális versenycsapattá válni, amely mára már több szakágban is rendelkezik versenyzőkkel. A Motomix Magazin évek óta szorosan együttműködik a Full-Gas Racing Team-el. Folyamatosan figyelemmel kísértük, és lapunk hasábjain kiemelten mutattuk be a csapat versenyzőinek szereplését, és ezt a tevékenységünket folytatjuk a 2006-os szezonban is.” Szabó Henrik, Motomix Magazin, főszerkesztő |
|
| „A Suzuki Full-Gas csapatának példáját tanítani kellene a motorsportban. Amatőr szinten kezdte profi felkészültséggel és megjelenéssel, és legrövidebb idő alatt a Nemzetközi Magyar Bajnokság legmagasabb ligájában is éljátékossá vált.” Paulovits Imre, Motorrevű, főszerkesztő |
|
![]() |
"A Full-Gas versenyzői műsorunkban üde színfolt a nézők számára. Nagykorú N. Sándor azóta már robogózik, és szerelmes is egy nagytestűbe. Kiskorú K. Barna pedig vissza mert ülni egy enduro nyergébe, mióta ezek a srácok a fizika törvényét áthágva megülik paripájukat, ezzel egyszer s mindenkorra feledtetve Barna motoros balesetét. Ugyan ő a négykerekűek rajongója, de ez csak erősíti a szabályt. Ne elégedj meg a középszerűséggel, törekedj a legjobbra. Szerintem nekünk a Full-Gassal ez sikerült."
Medve G. alias Lengyel Csaba főszerkesztő
|
![]() |
„A Full-Gas versenyzői már annyira gyorsak a pályán, hogy csak az Internet tudja velük tartani a tempót ;). Ezért a motorinfo.hu mindent megtesz, hogy az eredményeik minél hamarabb napvilágra kerüljenek.” Benkő Zsolt, motorinfo.hu, főszerkesztő |
| „A Full-Gas csapata egyértelmű bizonyítékát adta az elmúlt években, hogy a hazai gyorsasági motorsport fejlődése azokon a lelkes (még) amatőr versenyzőkön múlik, akik időt, energiát, pénzt nem sajnálva küzdenek meg a köridőkkel és egymással. Ehhez ma a legnagyobb segítséget a Suzuki, a Full-Gas és a GSX-R Klub adja. Ha versenyzésen törném a fejem, Én Őket választanám.” Fodor “Dodor” Donát, Sport1 - MotorShow1, főszerkesztő |
|
| „A gyorsasági motorsportban a Full-Gas Racing Team mára etalonná vált. Elkötelezettségük és kitartó munkájuk követendő példa mindenki számára.” Samu Tamás, Sportmotor.hu, főszerkesztő |
|
![]() |
„A Full-Gas csapata nevükhöz méltóan “fullgázzal” teljesítenek akár motorozásról akár versenyzésről legyen szó! A néhány évvel ezelőtt teljesen amatőr kezdeményezésként általuk indított GSX-R Klub Kupa mára elérte méltó rangját és megbecsülését. 2006 jelentős mérföldköve a hazai gyorsasági motorsportnak. Őszinte elismerésünket fejezzük ki az eddig elért eredményeikért. Büszkék vagyunk arra, hogy a magunk szerény módján támogathatjuk őket céljaik elérésében.” Molnár Norbert, Motorland.hu, főszerkesztő |